Zsúfolt kert egy rózsája vagyok,
Te az eső mely lágyan simogat.
Hálából édes illatot adok,
Letépheted a bíbor szirmokat.
A Világűr egy csillaga vagyok,
Te a ragyogó napsugár.
A távolságok olyan nagyok,
Nem érinthetlek soha már.
Árván repkedő pillangó vagyok,
Te a legsimább víztükör.
Titokban hűvös csókot lopok,
És csenek belőled emlékül.
Folyó partján fűzfa vagyok,
Te a szél mely lágyan átölel.
Hajlongva csendesen sírok,
Ő a társam, ki nem hagy el.
