10 év házasság, 13 év ismeretség már szép idő, de nekem oly kevés és örökké kevés is marad.
„Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.”
Amikor hirtelen sötét felhők borítják el az eget és a jeges szél szinte belevág az arcunk bőrébe, majd a hó már-már vízszintesen sodródik a levegőben. Küzdünk minden lépésünkkel, majd érezzük hogy a nap megcirógatja fagyos orrunk hegyét, a szél lassul, a hóförgetegből csillogó pihék hullnak kabátunkra. –ezek vagyunk mi.
Egy apró eldobott cigarettacsikkből az erdő közepén pillanatok alatt hullámzó lángoszlopok lesznek. Amikor az állatok riadtan menekülnek, a korhadt és lángoló ágak hullnak alá az égből, a bozótos helyén lobogó lángfal emelkedik és nincs tovább… Ekkor az ég csatornái megnyílnak és ömleni kezd a hűvös eső. Először fojtogató a bűzös füst, majd az is csillapodik, elillan és a romok között néhány nap múlva megjelennek az első zöld fűszálak, a fák felélednek és ágaikon rügyek születnek. – ezek is mi vagyunk.
Mint a Világ örök ellentétei: az apály és a dagály, a tűz és a víz, a nappal és az éjszaka, a Nap és a Hold, a férfi és a nő! Melyek nem léteznek egymás nélkül.
Ilyen az a kapcsolat ami kifogyhatatlan, ami tovább visz a keserűségben, örömöt ad a bánatban, reményt a reménytelenségben, hitet ebben a hitetlen világban.
Ilyen a Mi kapcsolatunk, ahol a szerelem csak egy fogalom a sok között, ahol van gondoskodás, odaadás, vigasz, megbocsátás.
