Mikor 2008. decemberében az utolsó gyertyát is meggyújtottuk az adventi koszorún, már tudtam hogy letelt a várakozás időszaka. Itt a karácsony és elérkezett a babám születésének ideje.
Ormótlan hálóingemben sétáltam a szülészet csendes, de világos folyosóján és minden idegszálammal az elkövetkező órákra koncentráltam. A többi szülőszoba üresen pihent, a pihenőszobából a televízió hallk mormogása hallatszott, a nővérszobában a személyzet csendesen beszélgetett és vártunk.
A folyosó végén megálltam a görcsös de szépen feldíszített fenyő előtt és mélyen magambaszívtam a mennyei illatot. Némán elmondtam egy imát és a gyermekemre gonddoltam. Mikor néhány könnycsepp is kigördült szememből besiettem a szobámba ahol hálás voltam a némaságnak, ahol nyugodtan szipoghattam és bátorítottam gyenge szívemet.
Hosszú és fájdalmas órák következtek s amikor leszállt az esti sötétség az altatóorvos finoman megpaskolta az arcomat és a fülembe súgta hogy megérkezett az én aranyhajú kislányom.
Már a második húsvétot várjuk azóta! Gyermekem szalad, gügyögéséből kiérteni néhány értelmes szót és készülünk a húsvéti nyúl érkezésére. Ám még tisztán emlékszem az első találkozásra a Mikulással, az elsó születésnapra és a csodákkal teli karácsonyra. Most tudom mekkora csodák vannak a világon, amiket oly sok szülő átélhet. Amiket az én nagyanyám, édesanyám is átélt valamikor és most nekem is megadta az Isten!
