A tengerpart homokjában mindenki élvezettel süttette magát a ragyogó Nappal. Előkerültek a fürdőruhák, a bikinik, a tankinik. Volt, aki a fodrosra esküdött, volt, aki az örök feketét részesítette előnyben. Én is az egy hetes nyaralásomra három klasszikus darabbal indultam útnak, aztán a finisben még kettőt vásároltam egy közeli sport boltban, hisz tengerparton bikiniből soha sem elég!
Hosszú, tengerész csíkos szoknyát viselt, felül lenge, csontszín muszlin blúzt, amibe bele-belekapott a langyos szél. A blúz alatt átsejlett egy fehér pántos trikó és a melltartó. Sötét kontyba tűzött haját csontszín hidzsáb takarta, amit többször újra kellett kötnie a pajkos szél miatt. Arca akár a porcelán babáké. Tejeskávé színű makulátlan bőre, ívelt szemöldöke, alatta sötéten izzó szemei hosszú pillákkal, amikért mi vagyonokat fizetünk. Mosolyogva figyelte két kisebb gyermekét, szeretettel s alázattal tekintett férjére, odaadóan beszélt leányához. Ekkor tértem magamhoz s néztem körbe… Hisz ez az asszony így is boldog, pedig ha kiszámolom, amikor a legidősebb gyermek születhetett ő maga is csupán csak 15 éves lehetett, s mégsem törte meg a három gyermek kihordása, nem törte meg a férfiuralom abban a rút világban ahonnan származik. S mi, európaiak itt ülünk körülötte napozóágyainkban, kenegetjük magunkat extra erős naptejjel, rituálészerűen megigazítjuk magunkon bikinink pántját, hogy az tökéletesen tartsa kebleinket és irigykedve nézünk egy-egy vékonyabb, magasabb, izmosabb nőtársunkra.
Ő nem nézett körbe, csak élvezte a tengert, amibe csak bokáig mehetett. Élvezte a napsütést, pedig csak az arcát cirógathatták a nap sugarai. Élvezte az életet és boldog volt, hogy a családjával lehet.
