Hogy jól induljon a nap… ma egy kicsit Bridget Jonesosra vettem a figurát akaratom ellenére is!
A szokásos ébredés, fürdőszobába be, fürdőszobából ki, amikor nem tudod eldönteni, hogy melyik szemhéjpúder lenne a legaktuálisabb és nem utolsó sorban a legtartósabb egy hosszú munkanapra. Persze nagyban megkönnyíti a helyzetet, ha már tudod, mit viselsz aznap. Hát én tudtam. Kéket minden mennyiségben!
Minden szépen alakult egészen addig, míg elhagytam az autót és az első macskaköveken megtett lépésekkor elhagytam a cipőm sarkát. Bakfütty!
Rohanás a boltba, ahol sikeresen bekeveredtem egy műszakra való szobafestő-mázoló közé és próbáltam kevésbé bicebóca léptekkel kislisszolni a bámuló tekintetek közül. Már-már sikerült volna, amikor a nagy válogatás közepette rám borult egy polcnyi Tuc keksz! Isteni!
Amire beértem munkahelyemre, a cipő sarok maradványa már szépen elkopott a járda és a macskakövek jóvoltából.
Hozhattam volna egy pótcipőt? Pont ma, amikor este még „fellépés” lesz a vezetőség előtt…! Némi kartonpapír és cellux segítségével kissé orvosoltam a problémát. Erre szokta mondani drága nagyapám: „- Nincs lehetetlen, csak tehetetlen!”
Egy pozitívumot azért sikerült becsempészni az égieknek a szürke és csete-bota reggelembe: nem kellett várakoznom egyetlen zebra előtt sem, már messziről udvariasan jelezték, hogy átmehetek. Hogy mi lehet az oka? Hát az új bőr szoknya! Bár nem az a bizonyos „kis szoknya”, amiért úgy oda volt Daniel Cleaver is az első részben, de szoknya a javából!
