A pezsgősüveg már csak félig volt, egy méretes kristálypohár állt mellette üresen és a puha, bolyhos szőnyegen várták a következő kortyot. A tévében már ezerszer látta ezt a vígjátékot, idén sem jobb a felhozatal.
A szőnyegen elnyúlva a karácsonyfa tövében feküdt, vörös, göndör haja meztelen hátát félig takarta, az erre az alkalomra vásárolt kisestélyi már rongyként gyűrődött rajta, pedig szép darab volt és nem is olcsó! Testhez simuló fekete-ezüst, úgy combközépig érhetett, hátul szolidan felsliccelve. Rövid ujjal, hogy hófehér bőrét még fehérebbnek lehessen látni, no és a lábán a fekete necc harisnya meg a 10 centis sarokkal „megáldott” ezüst cipő.
Nem így és itt képzelte el a mai estét, az év utolsó éjszakáját…
Kora délután kezdte el a készülődést, Ő azt ígérte időben indulnak, még szeretné elvinni egy étterembe és csak utána érkeznek a partyra. A Nő le akarta beszélni az étteremről, hisz svédasztalos lesz az esti rendezvény, de Ő kettesben akart vele egy kis időt tölteni. Olyan furcsán szikrázott szürke szeme, amikor az mondta hogy „kettesben”… a lány már-már képzelt valamit… talán gyűrű? Áh, hogy is gondolhat ilyenre, hisz ő sem akar még gyökeret verni, azaz még élni akar Vele, de abszolút minden kötöttség nélkül, minden címszó nélkül. Na de ha annyira ragaszkodik hozzá, végül is már két éve együtt vannak… együtt! Micsoda hihetetlen, hogy ez a morózus sportoló, aki mellesleg egy idegenforgalommal foglalkozó cég vezetője őt választotta annyi hosszú combú szőke cicababa mellett. Micsoda fergeteges buli volt, melyre mindketten hivatalosak voltak. A lány mint rendezvényszervező, Ő pedig a „sztárvendég”…
Ott ültek a karácsonyi fényekkel feldíszített étteremben, halk zene szólt, már túl voltak az ételválasztáson, csendben kortyolgatták illatos rozéjukat. A Nő csak nézte ezt a megtermett, izomkolosszust, aki megannyi romantikus szócskát tudott a fülébe suttogni éjszakánként a szeretkezések után…
Kihívó mosoly kíséretében – mely minden fehér fogát megmutatta – zakója zsebéből kis dobozt húzott elő, egy apró intéssel jelezte a Nőnek, hogy nyújtsa az egyik kezét, majd a tenyerébe helyezte a bársony dobozt. A Nő kicsit kétkedőn pillantott rá, de rögtön felpattintotta és elé tárult egy fehérarany nyaklánc látványa, apró gyöngy medállal…
- Gyönyörű! – suttogta, de furcsa érzés kerítette hatalmába.
- Akár csak Te! – dörmögte Ő.
- Miért kapom, hisz egy hete volt karácsony?
Ő csak mosolygott, ugyanazzal a fogpaszta reklám mosolyával, majd furcsán felgyűrte homlokát…
- Búcsú ajándék!
Na most jött az a furcsa érzés folytatása, amikor a rozé már nem esik jól, amikor a böfögésből mindjárt hányás lesz…
- Miért, hová mész?
- Ahogy már korábban is említettem bővül a cégem és Spanyolországba teszem át a székhelyet, ott szeretnék élni. Befejezem az amerikai focit, mindent elértem, amit akartam, most felvirágoztatom a céget.
- És én ebbe már nem férek bele… Spanyolország nekem már sok, azaz én csak maradjak itt rendezvényeket szervezni, egy kis hülye, egy még kisebb irodában!
- Nem érted Darling… - mosolygott tovább. Gyűlölte amikor Darlingnak szólítja, ez olyan Claire Kenneth könyvből való megszólítás, pedig Ő biztosan nem olvasott Kennethet…
Gyalog indult haza a hideg estén. Nem engedte, hogy Ő vigye haza. Levegőt akart, hogy érezze itt van még ezen a világon és nem zuhant egyenesen a pokolba.
Mégis többet várt Tőle.
És most ott hever a karácsonyfa alatt, a pezsgő már rendesen a fejébe szállt, lassan éjfél, már mindenki a trombitát fújja az ablaka alatt és ő egyedül van, magára hagyták. Elhagyta ez a félisten, ez a Zeusz… szokta ugratni ezekkel a szavakkal az egyik kolléganője amikor összejöttek.
Most mehet a „piacra”, a már kopott negyvenes szinglik után nézni, akik valamiért parlagon maradtak… jobb nem tudni miért…
